–

Éggyik nap a zéskolába. (Egyik nap az iskolába)

Széles sárga csíkokba vert bé a nap, a zéskola nyitott ablakajin. Friss fű és ganészag csapott bé külnet, me szántották a zéskolakertyit..
Éhesen, mosottan ültünk a padokba..folyt a ragozás:
– Zsö vő, tü vő, ílellvőő..nuzávon..vuzávééé..
Monta mindenki rutinoson, pujiszkaszájja, vótaki magátú továbbmonta kécce, háromszó s a vígit eharapta..
Gondolatba, má mindenki a mezőn vót, madarászott, kiskertekbe ígette a gazt..de testileg mindenki jelen vót, csak tovább ragozott..
– Zsö nö vö pá..Tü non pá..ilellpáá..

A verebek má úgy csicseregtek, hogy rönkőlt belé a cseresnyefa, Endi is azomperc réjákonditott a díli haranszóva, füzeteket abbahelybe összecsaptuk..kicsengettek. A tanár, szokásszerint hajtotta le a bandát az udvarra.
Künn, visitottak, börtyögtek..kijabáltak, me átrugták a labdát Izsáni.

Jencike, túljárt a tanárbácsi eszinn, is ebújt a térképtartóba. Nemsokára a Tanárúr, zajt hallott és Jencikét odacsípte..
– Édesem, hát ez fantasztikus!…nemvagyormális..!
Kiugrott Jencike a térképtartóbú, utánna a tanár, égy nagy világtérképpe a kezibe, futás!..midön kiugrottak az osztálybú a folyósora, szembe futottak a fődrajz tanárra, aki csak annyit kijátott hirtelen:
– Ne a térképpppe te idegbolond!
Osztán, Jencike megmenekült..is a labdát is visszahajították Izsájéknú..