Kérdi Ilus, Jencitű!
– Hássszehhá nem??!!!!
– Hássszehá dde!!

Írjunk décsei kiáltásokat! (rövid velős kijelentések, felszólítások, megkérdőjelezések..)
Ha bármilyen érdekes történeted van a kiáltásokkal kapcsolatosan, akkor itt megoszthatod a többiekkel!  🙂 ..(mosolyogjunk együtt!)
Pl.:
– Éhh Fijjú!
– Nekerengessítek a johakot!
– Nehadd a máléba!
– Semmit Fiijju!!..regge le a milicijára a zegíísszet!
– Hásszehámitgondósz!
– Hátudhatod!
– Hágondolhatod!
– Lééétezik??!!
– Mitbeszííísz??!!
– Mitmin bőőrtyögtök??!!
– Hová mind kosléroztok annyit??!
– Megindult a Nííp, béfelé!
– Ne hergeld!
– Hászehá mese nékütt!
– Hogyazistembe ne!
– Megvatttok bolndúlva??!!
– Égen-égen!
– Sze!
– Ne zörögj!
– Meeennnyee nebeszííjj!
– Ehh!
…

Décse.
Friss, fehér hó.
Néma csend.
Nyugodt csend!
Egy kis sárgakutya aprókat szuszogva, vidáman átbiciklizik a friss havon!
Békés csend.

“- Jártá Podiréjen??
– Nem. Az hunnvan?
– Ahogy kimísz Szfâturú..
– Mijii, mivan ott??
– Van égy nagy oszlop, rajta é tévé amejik figyel! Níízi hogy van rovinyétád!!??”

Rengeteg ember, a legfelsőbb bírósági fokozaton, hoz előítéleteket, döntéseket, Kritikákat és kiválóbbnál kiválóbb ötleteket azokról az embertársaikról akiket éppen nagyon “szeretnek” és éppen nem tartózkodnak a köreikben! Ezek az elit kőrök (interaktív beszélgetések, terápiák) helyszíne lehet, egy utcakapú, egy előkészület lakodalomra, keresztelőre, a temetés kihagyhatatlan mert ott nagyon titkosan, az az suttogva és személyre szabottan zajlik.
Hogyan is alakult ki ez?
Ennek komoly fejlődéstörténete van, amely évszázadokra nyúlik vissza a pszichológia történetébe.
Mivel egyes emberek jobban félnek saját maguktól mint másoktól, ezért “beleszeretnek” más emberekbe akik az ők közvetlen életterükbe mozog, hogy eltakarják a túlzottan egyensúlyba tartott személyiségüket!
A gyógymód folyamata gyorsan kialakult a megbetegedett emberekben, az elmélet egyszerű volt! “-Amitű fíílünk, avva nem ke foglalkozni!”
A gyógyulás jelei akkor jelentkeztek amikor a betegségben szenvedők, el kezdtek “mással” foglalkozni, azaz más emberek magánéletével és “irigylésre” méltó (anyagi) helyzetével. Sokan magas szintre gyógyultak..elérve a mesteri fokozatot! Ezek a nagy tudással rendelkező Mesterek vezénylik le ezeket a csoportos terápiákat..persze a páciens jelenléte szigorúan tilos!
Általában a Mester a szóvivő, az alárendeltek csak helyeslik a kijelentéseket, utalásokat!
Azt is meg kell említeni, hogy ahány mester, annyiféle terápia!
“-Hallottátok, hogy a Benedek fija méjen ríííszegen ment haza a köszpontbú!!!
.Meennnyeee, nebeszíííjjjj!!
-Az Énfijam is ott vót de az nem ivutt!!..Megtanitanám én a Benedek fiját nefijjj..adnák én a hátára..a lang ígetne mega belit!!
-Jééézusmária..Ó te óó!!”

Mikó Én még Fijú vóótam! (Legény)
..amikó még..öttünk, ittunk, lűttünk, s nem számitott a píínz!
(Ferike emlékeiből)

Azok vótak a jó űdők, amikó még a Laminórba dógoztam Pistáva, Mátébú, Ödive Kúdubú..mük vótunk a níígyes szekcijóba, én marós, Pista esztergályos..is vót még é jóbarátunk Misi, Bődrű lakatos, aki festíkes övegbe hórta bé a zitalt a gyárba, osztán écce ekapta Giku, a szekcijófőnök, is kitötte..osztán ángázsálták az ávikolához, mind nyékálifikát, etette a tyukokot.

Na, de osztán a fő az vót hogy dógóztunk, három vátásba..bírtuk is, valóság!..vosárnaponkint biciklive mentünk bé, me nem vót buszjárat..s még télen is a nagy hidegekbe, Ffijú!!
De nem is érdekelt Münköt!..sze mentünk mind a bolondok..összeverőttünk..csak a zasszonyok érdekeltek s muzsikálások!! Vöttünk hangszereket, boxákot..osztán kísőbb é kástánmagnót..csúröltük a szallagokot..zenéltünk..ajajjajjj!
Sokat jártünk mük is, zenéltünk bálokba, lakadalmakba..amerre lehetett..nem számitott csak asszonyokot lássunk s múlassunk!
Én hermunikáltam, Pista szakszafonos vót, Misi ű dobos, is vót é prímásunk Margitárú, égy öreg, neki má csak a szeme álott oda..akkó vótak üdők ember, zenék s mindenféle, nem mind most..szííp keringők, tangók, csárdások, égy é kázácsokk..járták..osztán mikó öttek éggyé szíp hallgatót..könnyeztettük a níípet..jöttek a plékancsóva, bévertünk éggyé pohárra, osztán mégvííkonyabban fóttuk..ahogy kírte a níp, kísőbben jöttek a szíp könnyüzenék..a Homkóra, Májusi orgonák.. szerettík, múúlattak, kigombolt ingee, kezek a égnek, forgatták az asszonykot..
Sok asszonnya szemeztünk az éjen múlaccságokba,amikó lehetett táncoltattük űköt, csíptük a dérékukot..a legtöbbet Málomba, Váraján..azok álottak!..
Sokat béboritottunk hátul az imészébe Pista barátomma, ez a vlóság, így vót..avva jártunk zenélni, múlatni!..

Osztán katonaság után megnősültem, fix ahogy leszereltem!

Emlíkszek, vót nekem égy szeretőm Dézsenn, Ángélika, a resztaurántba dógozott, szííp dajerelthaju, lilaköppenyes..é cseppet darabos vót, de az az őszinte valóság, én azokot szerettem..vót mit fogni rajtok! Má megvótam nősűlve, de na jártam amerre lehetett…
Amikó arrajártam is bélíptem, má messzirű vigyorgot, megvillant ódalt a vasfoga, nem is zavart, mire odaírtem a deci bitter, a kávé is a két szál szivór má a zasztalon vót. Mindig kivótam szógálva! Mindig mikó mentem, fetöttem a kongélátorra é pungát, rahátta..aszt szerette..csak azt ötte!..
Evöttem a zitalokot, leültem a sarokba, vártam vígezzen a munkáva hogy zárjon..
Az emberek jöttek mentek, jött a vátás a kombináttú..égy kettőre megtőtt a bufett. Én ültem vártam, megittam még pár decit, kereszbetött lábakka figyeltem a nípet s Ángélikát..Ű is ingem!

Ángélika tovább dógozott..tötte a szalvétákot a övegek alá, díszitette a pócot, eemosta a csuprokot a poharakot, szípen erakosgatta a lyukass plétepsibe hogy a víz lecsepegjen..az inoxaszatalt is letörölte a rongya..láttam hogy má lassan vígez.
Még két ríszeg villonyszerelő gyököntött a másik asztalná, ésmertem űköt látásbú, mikó még az Izsétéléné dógoztam, azóta.
Amikó az első péfélészéket a helyire nyomta, hogy a fődet femossa, bélípett Nélu a férje, akkó jött haza Krajovárú..hosszú útan vót, meg se álitotta a Szávijent, úgyhatta zúgjon.
Köszöntem. Montam neki igyunkmeg valamit..hamarébb nem akart me séjetett de osztán Ángélika kacsintott éggyet neki, helybe bévert 2 bittert.
Aszmongya nekem ” – Háj szö bém!” “- Na háj” montam neki. Akkó mácsak hárman marattunk, kíső estefelé járt.
Megivutt üvis vagy nyóc decit észem..belé is alutt, fáratt vót..én birtam mind a golyóóó!
Mikó kámpec vót neki, elalutt, intettem Ángélikának óccsa e a villonyt! Elótotta, a rácsot béhúzta belőlnet..osztán békergettem a raktárba!..osztánnefijj!..össze is törtünk é pár szódavizes öveget..de szerence hogy nem csíptek oda!
Így vót akkó..mind éjen nagy vágábontok vótunk..tekargők..ez a zigasság…
Pfájj ember akkó vót minden..ne min most!..most csak mind a sok nyékáz evve a modern világga..akkó nem kellet úgy senkinek se a píínz..nem errű szólott a dolog..most mindenkinek ke minden de mégsincs…csak a nagy hajtás!
Osztán jöttek a gyermekek is, fe kellett nevelni..Űk, má nem írtík ezt az üdőt, csak a vátozást..

Éggyik nap a zéskolába. (Egyik nap az iskolába)

Széles sárga csíkokba vert bé a nap, a zéskola nyitott ablakajin. Friss fű és ganészag csapott bé külnet, me szántották a zéskolakertyit..
Éhesen, mosottan ültünk a padokba..folyt a ragozás:
– Zsö vő, tü vő, ílellvőő..nuzávon..vuzávééé..
Monta mindenki rutinoson, pujiszkaszájja, vótaki magátú továbbmonta kécce, háromszó s a vígit eharapta..
Gondolatba, má mindenki a mezőn vót, madarászott, kiskertekbe ígette a gazt..de testileg mindenki jelen vót, csak tovább ragozott..
– Zsö nö vö pá..Tü non pá..ilellpáá..

A verebek má úgy csicseregtek, hogy rönkőlt belé a cseresnyefa, Endi is azomperc réjákonditott a díli haranszóva, füzeteket abbahelybe összecsaptuk..kicsengettek. A tanár, szokásszerint hajtotta le a bandát az udvarra.
Künn, visitottak, börtyögtek..kijabáltak, me átrugták a labdát Izsáni.

Jencike, túljárt a tanárbácsi eszinn, is ebújt a térképtartóba. Nemsokára a Tanárúr, zajt hallott és Jencikét odacsípte..
– Édesem, hát ez fantasztikus!…nemvagyormális..!
Kiugrott Jencike a térképtartóbú, utánna a tanár, égy nagy világtérképpe a kezibe, futás!..midön kiugrottak az osztálybú a folyósora, szembe futottak a fődrajz tanárra, aki csak annyit kijátott hirtelen:
– Ne a térképpppe te idegbolond!
Osztán, Jencike megmenekült..is a labdát is visszahajították Izsájéknú..

-Ne mind zeléskeggyetek! – szólalt meg Mama, a pincetorkábú.

Lassan lejár a hullóalma szezonnya is. Felváltja a turburél (karcos) kostolás, egyre több koma szorul bé a meleg pincékbe, s vidáman kereng a mustáros borkány körbe körbe..”Öhh Koma, öhh!! szakasssz éggyet nekem is..öhhh..öhhh..ájj be jóó.”

“- Akit, nem intéz el Fejír, azt elintézi Fekete!
( körzeti orvosunk: Dr. Fehér Gábor, a lelkészünk Fekete János.)